Hírek

27 már
A Föld Órája az egyetemen
A Debreceni Egyetem Főépületének és a Nagyerdei Víztoronynak a díszkivilágítását is lekapcsolták a március 25-ei világméretű kezdeményezéshez kapcsolódva. A Hallgatói Önkormányzat szerdára szervez figyelemfelhívó akciót.
27 már
Debreceni „Felfedezett”
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” különdíját vehette át a hétvégén Budapesten rendezett ünnepségen Katona Tamás, a Debreceni Egyetem informatikus doktorandusz hallgatója.
27 már
Díjazott egyetemi sportszakember
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség Hajós Alfréd Aranyplakettjével tüntették ki szombaton Lenténé Puskás Andreát, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének munkatársát.
24 már
Szent László-emlékév
A hallgatóság bevonásával a Debreceni Egyetem is bekapcsolódik a Szent László év programsorozatába, amelyekről március 23-án, Budapesten tartottak tájékoztatót a szervezők és közreműködők.
24 már
A tudás szerepe az állattenyésztésben
A népesség gyarapodása miatt növekedő élelmiszerigényről és a biotechnológia forradalmi szerepéről is beszélt Jávor András rektorhelyettes a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorlójának tehetséggondozó programsorozatában.
23 már
Tudomány a gyakorlatban
A hallgatók az aktuális gyakornoki lehetőségekkel ismerkedtek, az oktatók és a fogadó cégek pedig a képzéssel kapcsolatos fejlesztési elképzeléseiket vitatták meg a Debreceni Egyetem Böszörmény úti campusán tartott fórumon.
22 már
A sportközgazdászok élén
Ismét Borbély Attilát, a Debreceni Egyetem tanárát választotta elnökévé március 21-i, debreceni tisztújító közgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság Sportközgazdasági Szakosztálya.
22 már
Minőségi gabona, tudatos táplálkozás
A gabonatermesztés fejlesztésén, rég nemesített fajták új technológiákkal történő piacra juttatásán dolgozik egy nemzetközi konzorcium tagjaként a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi, valamint Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.
21 már
A "gyümölcsösök professzora" 70 éves
Tudományos tanácskozáson köszöntötték a Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézetének professor emeritusát, Gonda Istvánt. A szakmai körökben a „koronaformák művészeként” emlegetett professzor 70. születésnapját ünnepli.
17 már
Képregények a közelmúltról
A kortárs képregények világába kalauzolja az érdeklődőket következő előadásával a Science Café, a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ