Együttműködés: mobilitás, kutatás

2016, november 11 - 09:32
A nemzetközi tapasztalatcserén a közös kutatási területek megtalálása, valamint a hallgatók és oktatók nemzetközi mobilitása is téma volt a CARPE konzorcium vezetőségi ülésén, amelyet a Debreceni Egyetemen tartott a testület.

A Debreceni Egyetem 2015 májusában csatlakozott a CARPE (Consortium for Applied Research and Professional Education) nemzetközi konzorciumhoz, amelynek Európa vezető alkalmazott tudományokkal foglalkozó egyetemei (Hamburgi Alkalmazott Tudományok Egyeteme, Manchesteri Metropolitan Egyetem, Turkui Alkalmazott Tudományok Egyeteme, Utrechti Alkalmazott Tudományok Egyeteme, Valenciai Politechnikai Egyetem) a tagjai.


Az együttműködés célja egy olyan hálózat létrehozása volt, amely lehetőséget teremt a nemzetközi tapasztalatcserére, közös kutatási és képzési programok indítására, valamint elősegíti a hallgatók és az oktatók cseréjét az intézmények között – mondta el az unideb.hu portálnak Csernoch László, a vendéglátó Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.

A konzorcium vezető testülete (Steering Committee) november 10-11-én a Debreceni Egyetem tartotta éves ülését, amelynek témái között szerepelt a konzorcium Horizon 2020 pályázatainak egyeztetése, a hallgatói csereprogramok erősítése, illetve a 2017. novemberi hamburgi CARPE konferencia előkészítése.

Tudományos Igazgatóság – Varga Zsolt

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ