Hit és tudomány

2016, november 22 - 10:56
Fiatal kutatóknak teremtett bemutatkozási lehetőséget az a konferencia, amelyet közösen tartott a Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzata.

A szervezők célja az első alkalommal megrendezett konferenciával az volt, hogy a két intézmény fiatal kutatói között olyan együttműködéseket alapozzanak meg, amelyek évtizedes szakmai-tudományos kapcsolatok, vagy akár barátságok alapjául is szolgálhatnak annak érdekében, hogy a jövő leendő professzorai már kutatói életpályájuk indulásakor megismerkedhessenek a testvérintézményekben dolgozó, kutató kollégáikkal.


- Az elmúlt száz évben a diákság Debrecenben mindig is egységes volt. Sokan indultak el különböző pályákon, de azok sikere mind a kollégium és az egyetem szellemiségéből fakadt. A konferencia ezt a hagyományt folytatja. Bízom benne, hogy ez a fajta együtt gondolkodás, együttműködés a jövő évszázadokban is ugyanígy megmarad – hangsúlyozta Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese a november 18-ai megnyitón mondott beszédében.

Bölcskei Gusztáv, a Hittudományi Egyetem rektora kiemelte: tudós nemzedékek találkozási pontja lehet a rendezvény, amelyhez méltó helyszínt biztosít az ősi Kollégium, amelynek falai között a kezdetektől fogva együtt van jelen a hitet kereső értelem, a teológia tudományának művelése és minden olyan tudomány, amely a körülöttünk levő világot kutatja.

- Célunk volt, hogy akár újszerű, úttörő megközelítések is teret nyerhessenek, és olyan területeken is megvalósulhasson közös kutatás, tudományos együttműködés, amelyekre a konferencia előtt még a szervezők, sőt, talán maguk az előadók sem gondoltak. A jövő tudománya ugyanis mindenekelőtt az újszerű, inter- és multidiszciplináris megközelítés segítségével teljesedhet ki – fogalmazott Gócza Ágnes, a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnökhelyettese.

- A jelentkezők száma megerősített minket abban, hogy mindkét egyetem doktoranduszai számára szükség van a közös találkozásra, eszmecserékre, vitákra, a hit és a tudomány közötti összefüggések feltárásának lehetőségére – mondta Jeneiné Hurja Bettina Valéria, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke.

A konferencián jogtudomány, irodalom, történelem, néprajz, pszichológia, pedagógia, vallástudomány, biológia, filozófia, a hittudományon belül pedig dogmatika, etika és apologetika témakörében hangzottak el előadások a két intézmény hallgatóitól.

A szervezők bíznak abban, hogy a következő rendezvényen már olyan előadások is elhangzanak, amelyek a most kialakult közös együttműködések eredményeiről számolnak majd be.

DEHDK PR-és Sajtóiroda - SZB

Fotó: Bodonovics István


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ