Az Akadémia új doktorai

2016, december 12 - 15:20
A kutatói pálya kimagasló állomásaként negyvennégyen, köztük a Debreceni Egyetem 11 oktatója-kutatója vehette át az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet a Magyar Tudományos Akadémia Székházában.

- Azoknak, akik ma itt vannak a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, kétségtelenül ez a nap jelenti tudományos pályájuk eddigi csúcspontját. Nem ma jöttek rá egy őket régóta foglalkoztató probléma megoldására. Nem ma kaptak értesítést arról, hogy tanulmányukat elfogadta közlésre valamelyik neves külföldi folyóirat. Nem ma jelent meg a könyvesbolt kirakatában régóta várt monográfiájuk. De ma kapnak nyilvános és ünnepélyes elismerést a magyar tudományos közösségtől. A leghitelesebb megerősítését annak, hogy eddigi tevékenységük jelentős eredeti tudományos eredménnyel gyarapította közös tudáskincsünket. Ezzel pedig hozzájárultak a tudomány további fejlődéséhez – mondta az MTA új doktorait köszöntő beszédében Szász Domokos alelnök.

Török Ádám főtitkár arra biztatta az oklevelüket átvevőket, hogy vegyék ki a részüket az oktatásból és a tudományos utánpótlás neveléséből, valamint járuljanak hozzá az új tudományos eredményeket minél szélesebb körben való megismertetéséhez.

Az MTA doktora címmel a Magyar Tudományos Akadémia a korábbi tudományos fokozatnál magasabb doktori (higher doctorate) címmel ismeri el az első fokozat megszerzése után végzett kiemelkedő tudományos eredményeket.

A Debreceni Egyetem oktatói-kutató közül Bárány Attila, Csanádi Zoltán, Csortos Csilla, Damjanovich László, Dobránszki Judit, Gáspár Attila, Gulácsi Zsolt, Méhes Gábor, Szabadfalvi József, Tóth Valéria és Török Péter vehette át az akadémia doktora címet igazoló oklevelet.

Az új MTA doktorok méltatása ide kattintva olvasható: http://mta.hu/hatteranyagok/doktori-oklevelek-atadasa-2016-107192

Forrás: mta.hu
Fotó: mta.hu/ Szigeti Tamás

Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ