Szakkollégiumi konferencia

2016, december 16 - 12:26
Öt szekcióban 24 hallgató mutatta be kutatását pénteken a Hatvani István Szakkollégium hallgatói konferenciáján. A rendezvényen együttműködési megállapodást kötöttek a Járom Kulturális Egyesülettel.

Az 1960-as és 1970-es évek magyar populáris irodalmától a ciklopeptidek szerkezetvizsgálatáig számos előadás hallhattak az irodalom- és médiatudomány, a társadalomtudomány, az informatika, a kémia és a biológia, valamint a történettudományi területéről a Hatvani István Szakkollégium őszi tudományos hallgatói konferenciájának résztvevői.

Szendrei Ákos, a szakkollégium igazgatóhelyettese köszöntőjében kiemelte, hogy az évente kétszer megrendezett konferencia fontos szerepet játszik a kutatói pályát választó fiatalok életében, és felkészíti őket az aktív szerepvállalásra a tudományos világban.

Uri Dénes Mihály, a Hatvani István Szakkollégium diákönkormányzatának elnöke felidézte, hogy a szakkollégium egy héttel korábban vette át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület legmagasabb elismerését, a Pro Partium Díjat.

Az egyházkerületi közgyűlés évenként azokat tiszteli meg a díjjal, akik tevékenységükkel a partiumi magyarság felemelkedéséhez hozzájárulva az egész nemzet ügyét szolgálják. A Hatvani István Szakkollégium több mint egy évtizede indította útjára határon túli település- és régiókutatási programját, melybe a vegyészektől a néprajzosokig, a történészektől a biológusokig, az informatikusoktól a matematikusokig sok hallgató bekapcsolódott.


A tudományos konferencia megnyitóján a szakkollégium a szakmai, közösségi és határon túli tevékenységet is érintő együttműködési megállapodást írt alá a Járom Kulturális Egyesülettel.

Sajtóiroda - TPL
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ