Országos szűrőprogramban a DE

2020, április 28 - 16:49
A Debreceni Egyetem is részt vesz az országos koronaszűrési programban. A hazai orvosképzők részvételével meghirdetett vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről, az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek számáról. A DE négy megyében végez szűrést.

A Debreceni Egyetem a szűréseket Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Hajdú-Bihar megye 110 településén végzi el.  Az országos szűrővizsgálatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Semmelweis Egyetem vezetésével a négy hazai orvosképző (Semmelweis Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem) vesz részt. 

A vizsgálatsorozatban országosan, reprezentatív mintatervezés eredményeként összesen mintegy 18 ezer ember kap meghívást, akiket a KSH statisztikusainak segítségével választanak ki.  A szűrésre kijelöltek több mint ötödét teszteli majd a Debreceni Egyetem. A programot meghirdető videokonferencián elhangzott, hogy a KSH által kiválasztott személyek számára a részvétel önkéntes és ingyenes, arra az érintettek meghívót kapnak. Mindazok akik élnek a lehetőséggel, segítik a tudósokat a hazai vírushelyzet megismerésében, de mivel a mintavétel a vírusteszten kívül kérdőíves felméréssel és rutin laborvizsgálattal is kiegészül, saját általános egészségi állapotukról is tájékoztatást kaphatnak.

Május 1. és 14. között az ország hét régiójában tesztelik azokat, akik előzetesen levélben vagy telefonon értesítést kaptak a KSH-tól, vagy az egyetemektől. A vizsgálatokat háziorvosi rendelőkben, járóbeteg- ambulanciákon és szűrőbuszokban végzik el. A szűréseken PCR-tesztet végeznek és vért is vesznek a vizsgált személyektől. A szűréssorozat lebonyolításában mintegy ezer orvos, ápoló, asszisztens és rezidens vesz részt, a négy egyetem laboratóriumi hátterének bevonásával.

Az országos tesztelés első szakaszának eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Ez alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, hogy mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók. A vizsgálatot a tervek szerint egy éven belül két alkalommal, eltérő mintán fogják megismételni.

További részletek

Sajtóiroda - CzA


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.