Erősödő izraeli kapcsolat

2017, március 28 - 16:13
Magyarországi útja során a Debreceni Egyetemre is ellátogatott, és elsősorban az angol nyelvű orvosi képzéssel ismerkedett az izraeli Bar-Ilan University delegációja.

A Debreceni Egyetemen jelenleg 225 izraeli diák tanul, többségünk az angol nyelvű orvosképzésben vesz részt.

- A Bar-Ilan Egyetemen frissen indult gyakorlati orvosképzésre jelenleg hétszeres a túljelentkezés, de a legtöbben azok nyernek felvételt, akik az alapképzés három évét a Debreceni Egyetem angol nyelvű oktatásában töltötték – mondta az unideb.hu portálnak Jenei Attila, a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ vezetője.

- Természetesen a két intézmény közötti együttműködés nem állhat meg az orvosképzés területén, tovább kell lépni más tudományterületekre is. Ugyanakkor nagy elismerés az a visszajelzés, hogy az itt tanuló külföldi hallgatók nemzetközileg használható tudással hagyják el Debrecent – fogalmazott Csernoch László tudományos rektorhelyettes.


A március 27-28-i találkozón a vendégek az egyetemen zajló technológiatranszfer tevékenységgel is megismerkedtek, amiben Izrael már évtizedek óta az élen jár.

- A Debreceni Egyetemen is igyekszünk pótolni az elmaradást, ennek legfontosabb eszköze a Bács Zoltán kancellár által beterjesztett és a Szenátus által elfogadott egyetemi innovációs alap – hangsúlyozta Bene Tamás, a Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ vezetője.

A kétnapos látogatás során az Általános Orvostudományi Karon zajló elméleti és gyakorlati, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar matematikai képzését is megismerték a vendégek.

A magyar-izraeli tudományos és társadalmi kapcsolatok elmélyítését szolgáló sokrétű és elkötelezett tevékenysége elismeréseként Daniel Hershkowitz, az izraeli Bar-Ilan Egyetem elnöke, a Magyar-Izraeli Tudományos Társaság tiszteletbeli elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést vette át Budapesten.

Sajtóiroda – BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ