Együtt a közösségszervezésért

2017, április 25 - 09:48
Az új, 2017 szeptemberében induló közösségszervezés alapszak tartalmi fejlesztésére indult együttműködés április 24-én 11 felsőoktatási intézmény, köztük a Debreceni Egyetem Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék részvételével.

A „Közösségszervezés alapszak munkacsoport” célja, hogy országosan összehangolt, átjárható képzési tartalom alakuljon ki mind az elméleti, mind a gyakorlati felkészítés terén. Ennek érdekében a partnerek kidolgozzák többek között a szakmai gyakorlatok egységes rendszerének módszertani elveit és értékelési szempontrendszerét; áttekintik a szakmára vonatkozó hazai és nemzetközi kutatásokat; tervet készítenek a képzésbe lépő hallgatókat érintő országos felmérésre, amely a diákok képzési motivációit, érdeklődését, munkaértékeit tárja fel; emellett feltérképezik a szak lehetséges nemzetközi kapcsolódási pontjait is.


A már az indulás évében országosan több mint 2000 jelentkezőt vonzó szak támogatására létrejött munkacsoport a Nemzeti Művelődés Intézet Művelődési Intézet Nonprofit Kft. szervezésében működik öt hónapon keresztül, hogy szeptemberben felkészülten várják a Debreceni Egyetemen is az első közösségszervezés alapszakos hallgatókat.

Márkus Edina
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ