Átadták az Unifit fitneszközpontot

2017, szeptember 28 - 12:05
Négy év munkájának eredményeként szerdán felavatták a Debreceni Egyetem 866 millió forintból megvalósuló fitnesz központját. Az Unifit Fitness & Gym Center 2600 négyzetméteren mintegy 200 edzés állomással a rekreációs sport legszélesebb eszköztárát vonultatja fel.

- Magyarország legnemzetközibb egyeteme a Debreceni Egyetem több mint négyezer külföldi diákjával, illetve harmincezres hallgatói közösségével. Versenyképességünk megőrzéséhez azonban megfelelő körülményeket biztosítva folyamatosan fejlődnünk kell. Az egyetem 2013 őszén határozta el, hogy több külföldi partneregyeteméhez hasonló színvonalú fitnesz szolgáltatást kíván nyújtani, amely egyben alkalmas tudományos kutatások lebonyolítására is. Reméljük, hogy ez a létesítmény mind két cél eléréséhez segítséget fog adni – fogalmazott köszöntőjében Bács Zoltán kancellár az Unifit Fitness & Gym Center szerdai ünnepélyes átadásán.

A kancellár felidézte, hogy a Debreceni Egyetem az elmúlt öt évben számos sportinfrastrukturális fejlesztést hajtott végre: elkészült a Sporttudományi Oktatóközpont, megújultak a Dóczy utca műfüves pályák, hamarosan kezdődik egy homokfocipálya kialakítás az MLSZ-szel közösen, míg Pallagon egy kézilabda csarnokot építünk a Magyar Kézilabda Szövetséggel karöltve. Összesen több mint 5 milliárd fordított az intézmény a sportfejlesztésekre.

Bács Zoltán hozzátette: hatalmas segítséget jelentett a kivitelezők kitűnő hozzáállása, hiszen négy hónap alatt készültek el a fitneszközpont belső munkálataival.

- Ez egy sportlétesítmény, amely az egyetemi polgárság és minden idelátogató egészségét, sportszeretetét szolgálja. Emellett ez egy egészségügyi létesítmény is, hiszen a világon számos olyan betegség van, amelyről bebizonyították, hogy nem gyógyszerekkel, nem szikével és nem is pszichiáterrel, hanem sporttal kell gyógyítani. Ilyenek az anyagcserek-betegségek, szív- és érrendszeri megbetegedések, hangulatzavarok, mozgásszervi betegségek, szexuális zavarok – sorolta Szilvássy Zoltán rektor.

A rektor hozzátette: összetett egészségtudományi szolgáltatásai révén az új sportlétesítmény megfelelő módon illeszkedik az egyetem klinikák-sportegészségtudományi központ-fitneszközpont hármas rendszerébe.

Kósa Lajos a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős kinevezett tárca nélküli miniszter beszédében kiemelte, hogy az Unifit nem egy átlagos edzőterem, hanem a szomszédos Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központtal, valamint az egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetével együtt dolgozva egyedülállóan komplex – a diagnosztikától a rehabilitációig terjedő – szolgáltatást nyújt a sportolóknak, az egyetemi polgároknak és debrecenieknek egyaránt.

- Ez a létesítmény a legjobb példája annak, hogy milyen az, amikor a város és egy jelentős intézmény összehangolja a fejlesztéseit. Debrecenben ez nem újdonság, hiszen a város és az egyetem vezetése régóta közösen gondolkodik, s egyezteti az elképzeléseit, így mindenki jól jár, az egyetem és a debreceniek közösen élvezik az előnyeit – hangsúlyozta Kósa Lajos.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a Debreceni Egyetem az ország egyik legsportosabb egyeteme, amely a szellemi tanításon túl a fizikum fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet.

- Ma Magyarországon egyedülálló létesítményt adhatunk át, amely alkalmas a tudományos kutatások lebonyolítására, valamint az egyetemi hallgatók és dolgozók minőségi kiszolgálására – emelte ki Szabó Tünde. Az államtitkár hozzátette: Debrecen a sportok városa, ahol olimpiai, világ- és Európa-bajnokok jöttek az egyetemről és a város intézményeiből, s ők lehetnek a példaképei azoknak, akik most döntöttek úgy, hogy eljönnek a fitneszközpontba, és megismerik a mozgás örömét.

Széles Diána alpolgármester kifejtette, hogy az egyetem által létrehozott közösségi tereknek és szolgáltató egységeknek – HALL, Red&White, SET-központ – köszönhetően a Nagyerdei Stadion egy 365 napos használatú létesítménnyé fejlődött.

- Az egyetem átadta az Unifitet, így most a városon a sor. Már bontjuk a strandot, és az új fürdő 2019-re tervezett átadásával eggyel kevesebb fekete folt marad a Nagyerdő térképén. Mivel Debrecen kiemelt turisztikai térség lett, ezért a következő 3 évben 14 milliárd forintot tudunk elkölteni a Nagyerdő fejlesztésére – tájékoztatott Széles Diána.

Az ünnepélyes szalagátvágást követően a fitneszközpontot Balogh Tamás, az Unifit szakmai és operatív igazgatója, valamint Balogh László, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója mutatta be a közönségnek.


Az Unifit október 2-án, hétfő reggel hét órától várja látogatóit, egy hathetes úgynevezett „sixtestweek”-et követően pedig minden szolgáltatás elérhető lesz. Bővebb információ az Unifit weboldalán.

Sajtóiroda - TPL


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.