A végzősök hete

2019, május 13 - 11:14
A Gazdaságtudományi, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar csaknem ötszáz végzőse írta tovább a több mint négy évtizedes hagyományt, és búcsúztatta a Debreceni Egyetemen töltött éveit sárgulással.

A két kar alap- és mesterszakos, illetve felsőoktatási szakképzésen tanuló hallgatói egyaránt részt vettek az ötnapos rendezvénysorozaton, május 6-a és 10-e között. A programokon az oktatók is szerepet vállaltak: a szokásokhoz híven a diákok és tanáraik is készültek előadással, amelyben igyekeztek mókásan színpadra vinni az egyetemi élet történéseit.


Közös főzések, chilis burger-evő verseny és grillterasz várta a végzősöket a sárgulás első négy napján. Megtartották a szokásos közös vacsorát az oktatókkal és változatos esti programokon szórakozhattak, például a 11 állomásos éjszakai túrán, illetve a Kazánház bulijain.


A sárgulás leglátványosabb része, a lovas felvonulás a pénteki napra maradt, a fogatok a Böszörményi úti campustól a Nagytemplomhoz, majd az egyetem Főépületéhez vonultak. A GTK-s és MÉK-es végzősök mindkét helyszínen megemlékeztek az elmúlt évekről és rábaközi táncokkal búcsúztak.


A látványos sárgulási menetről, illetve az azt követő korsóavatóról és az esti bálról további részleteket olvashatnak a DEHÖK beszámolójában.

 

DEHDK Sajtóiroda-Tóth Márkó
Fotó: Balogh Albert, Kuti Gergő, Bódi Sándor


 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ