Mindenkit vár a Dolgozói DErbi!

2019, május 14 - 15:10
Különleges „munkanappal” kedveskedik dolgozóinak idén is a Debreceni Egyetem: június 7-én, pénteken egész napos kikapcsolódási lehetőségekkel várja munkatársait az intézmény a Dolgozói DErbi programjain.

A Debreceni Egyetem dolgozóinak száma megközelíti a tízezret, mégis, csak kevesen találkoznak személyesen napi munkájuk során. A kapcsolat gyakran telefonon, emailben zajlik, így szinte nincs is lehetőség a személyes ismeretségre.

– Postosan ezzel a céllal indítottuk útjára 2016-ban a programot: lehetőséget teremteni a találkozásra, kötetlen körülmények között, úgy, hogy közben rengeteg program, megmérettetés is várja nemcsak a kollégákat, hanem családtagjaikat is – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Rőfi Mónika. A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője, a progra fő szervezője hangsúlyozta: azok a dolgozók, akik regisztrálnak, mentesülnek a munkavégzés alól, de fontos, hogy a folyamatos munka a DErbi ellenére is biztosított lesz az egyetemen.

A Dolgozói DErbi helyszíne a Nagyerdei Stadion Északi Rendezvénytere, a HALL, újdonság a SET Központ, az Unifit és az új ping-pong terem, ahol június 7-én, pénteken 10 és 22 óra között számtalan különböző játékos, ügyességi verseny, kézműves, egészségügyi és zenés program várja az érdeklődőket. Ízelítő a kínálatból: amíg a legkisebbeket a Csicseri és Borsó zenekar szórakoztatja, addig a nagyobbak a DEcibel színpadon Beliczai Balázs stand-up produkcióját élvezhetik, na meg a borkóstolót is, ami előtt célszerű kipróbálni a lovaglást, vagy akár a fal(ra)mászást is. Idén szabadulószoba is várja az összeszokott munkatársakat!

Természetesen most sem marad el a hagyományos DElikát főzőverseny, amelynek elkészült ételkülönlegességeit rangos szakmai zsűri - Bartha Elek rektorhelyettes, Bede Róbert mesterszakács és Herendi János, az Agrár Étterem séfje – értékeli majd.

Az eseményen történő részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött a https://regisztracio.unideb.hu/ oldalon, május 30-án éjfélig.

Értünk. Nekünk. Velünk. – Idén már negyedszer!

Program

Sajtóiroda – BZs

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ