DErbi: egyetemi együttlét negyedszer

2019, június 11 - 11:07
Az intézmény több mint 5600 munkatársa és családtagjaik vettek részt a Debreceni Egyetem idei dolgozói napján. A június 7-én, pénteken rendezett DErbi-n most is a főzőverseny volt a gazdag kínálat legnépszerűbb programja.

A Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén 96 bográcsban rotyogott az étel, a versenyző csapatok most is négy kategóriában – gulyásleves, pörkölt, paprikás krumpli, lecsó – mutathatták be főzőtudományukat, amelyet rangos zsűri értékelt.

– Nehéz lesz a választás, hiszen már a készülő ételek illata is jelzi, igazi finomságok készülnek – mondta a főzőhelyeken előzetes terepszemlét tartó Bede Róbert mesterszakács, a zsűri elnöke a hirek.unideb.hu portálnak.

Aki nem a tűz mellett sürgölődött, az sem unatkozhatott, hiszen számtalan program – katonai akadálypálya, íjászat, egészségügyi szűrések, sportolási lehetőségek, kézműves programok, sőt még borkóstoló is – várta a résztvevőket.

A jelszó idén sem változott: Értünk. Nekünk. Velünk. Mint ahogyan a rendezvény célja sem. Az egyetem vezetése szerint ez a program egyre fontosabb szerepet tölt be az intézmény, az itt dolgozók életében. 

- A DErbi lényege, hogy lehetőséget teremt a Debreceni Egyetem dolgozóinak a közösségépítésre, egy olyan nap, ami nem a munkáról, hanem az együttlétről, a közös programokról, az együtt töltött időről szól - mondta Bács Zoltán. A kancellár kiemelte: A népszerűségét mutatja, hogy évről-évre egyre többen regisztrálnak a programra.

A résztvevőket a belépésnél ásványvízzel fogadták, ami bizony jól esett a nagy melegben. Aki pedig megéhezett, ugyancsak a Nagyerdei Étterem különleges hot-dogját is megkóstolhatta.

A bográcsokban fövő ételek ha délre nem is, de nem sokkal később elkészültek. A zsűri sátránál hosszú sorban várakozva vitték a kóstolót a bírálóknak, akik hősiesen falatozták végig a csaknem 100 fogásos kínálatot. Az eredményhirdetés előtt Szilvássy Zoltán köszöntötte a dolgozókat.

- A legnagyobb boldogság, hogy már negyedik alkalommal lehetünk így együtt, hiszen az egyetem összetartozásának bemutatására ez a legjobb rendezvény, amelyen az együttlét és a kikapcsolódás mellett még finom falatokat is kóstolhatunk – tette hozzá a rektor.

A köszöntőt követően a zsűri nem engedte bő lére a beszédet, így hamar kiderült, hogy íz, állag, kinézet, karakter és más szempontok alapján vizsgálva ki lett a győztes.

A legjobb paprikás krumpli a Fülikék (DE F.O.G. Klinikai Gazdasági Iroda) bográcsában főtt, a legfinomabb lecsót a Gasztrobibliotéka (Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár) készítette, a gulyásleves kategória nyertese a DEspacITO (Tüdőgyógyászat Intenzív), pörköltben pedig - maximális pontszámmal! - a Perzselő szívek (Kardiológiai Klinika) voltak a legjobbak.

A „Zsűri kedvence” címet pedig a Nagymenők és Nagyszerűek (Neurológiai Klinika) nyerték.


A program ezzel nem ért véget, hiszen még csak ezután következtek a családi vetélkedők, a Dumaszínház sztárjai, a Csicseri és Borsó műsora. A Dolgozói DErbit a The Biebers zenekar koncertje zárta este a Nagyerdei Víztoronyban.

Sajtóiroda - BZs
 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ