Kitüntetések a zene világnapján

2016, október 17 - 13:23
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának munkájában részt vevő öt szakembert ismert el a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége.

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, a KÓTA a zene világnapjához kötődően, 2004-ben alapított díjával ismeri el azoknak a munkáját, akik hosszú évek, évtizedek alatt elkötelezetten szolgálják a magyar kóruséletet.

A KÓTA-díjakat október 8-án ünnepélyes keretek között adták át Budapesten. Karnagy kategóriában kitüntették Ordasi Péter főiskolai tanárt, Liszt-díjas karnagyot, aki a mai magyar kórusélet egyik legkiemelkedőbb kóruskarnagya, szaktekintélye, korábban Szegeden, majd az utóbbi évtizedben – nyugdíjba vonulásáig – Debrecenben, a Zeneművészeti Karon oktatott. A Bárdos Leánykar karnagyaként minőségi zenei előadóművészetével alkotott maradandót, nagy tudásával és pedagógiai tudásával járult hozzá a fiatal kórusvezetők képzéséhez.



KÓTA-díjat vehetett át szintén kóruskarnagy kategóriában Deli Gabriella általános iskolai énektanár, Artisjus-díjas karnagy, a Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola AMI nemzetközileg is elismert kórusvezetője (Szivárvány Gyermekkar), aki hosszú évek óta a Zeneművészeti Kar gyakorlatvezetői feladatát is ellátja.

Kórusénekes/kórustitkár kategóriában elismerték Tamásiné Dsupin Borbála főiskolai docens, karnagy munkáját, aki a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának tanszékvezetője, a Zeneművészeti Kar gyakorló kórusának, a Kölcsey Kórusnak az 1979-es megalakulása óta karnagya, szervezője és titkára. Öt évtizedes kórusénekesi, szólóénekesi gyakorlata, és négy évtizedes, lelkiismeretes kórustitkári, karvezetői munkája nagyban hozzájárult a magas színvonalú nőikar számos hazai és külföldi sikeréhez.

Díjazták Kovács Béláné Szabó Elvirát, a Simonffy Emil Zeneiskola nyugalmazott zongoratanárát is, a Zeneművészeti Kar egykori gyakorlatvezető tanárát, aki a Debreceni Kodály Kórusnak és az 1949/50-es évad óta a Szent László Kórusnak is meghatározó kórusénekese. Kovács Béláné Szabó Elvira a Kölcsey Kórus alt szólamának 1999 óta énekese. Több évtizedes tevékenysége a Zeneművészeti Kar zongoratanár kiképzésében jelentett igen értékes szakmai-pedagógiai segítséget. Elismerték férje, Kovács Béla munkáját is, aki évtizedeken keresztül az Ady Endre Könyvesbolt vezetője volt, tevékenységével jelentősen hozzájárult a Zeneművészeti Kar jogelőd intézményének kotta- és szakkönyv beszerzéseihez. Jeles kórusénekesként hosszú évtizedeken át énekelt a Kodály Zoltán Vegyeskarban, a Debreceni Kodály Kórusban, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Kórusában, a debreceni Szent László Kórusban. Mindketten több mint 65 éves kórusmúlttal rendelkeznek, hosszú és igen értékes, példás pályafutást tudhatnak maguk mögött.
 


- A kitüntetettek egyéni életútja át-átszövi a debreceni kóruskultúra, a zenei felsőoktatás, az általános iskolai énekoktatás világát, így segítve azt, hogy az egymást követő nemzedékek élvezhessék, megismerhessék és saját tehetségük kiteljesedésére fordíthassák a díjazottak kitartóan és igényesen összegyűjtött szakmai tapasztalatát – fogalmazott Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja.

Sajtóiroda - SzL


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ