Campus: nyitva az Egyetem Tér

2019, július 17 - 16:59
Elefántfogkrém, vegyészvirágoskert, fittségi teszt, mikrobiológiai vizsgálat, biomechanikai laboratórium, fesztiválesküvő és könyvszelfi is várja az érdeklődőket a Campus Fesztivál bejáratánál, az Egyetem Téren. Az „okos” fesztiválhelyszínt szerdán délután nyitották meg.

- A Debreceni Egyetem számára minden évben meghatározó esemény a Campus Fesztivál. Ez nem egyszerűen annyi, hogy az intézmény részt vesz a rendezvényen, hanem tartalommal, színes programokkal tölti fel azt, az elmélyült tudományon túl bemutatja az oktató, kutatómunka szórakoztató oldalát is – hangsúlyozta az Egyetem Tér 0. napi megnyitóján mondott köszöntőjében Csernoch László.

A Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese kitért rá, hogy az okos fesztiválhelyszínen négy nap alatt az intézmény 200 polgára 30 standnál várja a tudomány iránt érdeklődőket.

Mándy Zsuzsanna, az Egyetem Tér programjait szervező Tudományos Igazgatóság munkatársa a megnyitón kiemelte az idei fesztiválújoncok kínálatát: a Sporttudományi Koordinációs Intézet fizikai állapotfelméréssel, a Biomechanikai Laboratórium 3D-s eszközbemutatóval az idén centenáriumát ünneplő egyetemi sportegyesület, a DEAC játékos versenyekkel, nyereményjátékokkal készül a rendezvényre. Ezek mellett külön standnál kaphatnak tájékoztatást az intézmény és a felvételi kapcsán érdeklődő fiatalok. Ebben az évben is kitelepült a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, a „Hétpróbás” néprajzosok.

A szervező hozzátette: a standok a fesztivál valamennyi napján 14 órától várják a látogatókat, délután fél 4-től pedig hajnalig folyamatos programot kínál az Egyetem Tér színpada, ahol egymást váltják majd a könnyűzenei koncertek, a beszélgetős és szórakoztató műsorszámok.

Fellépnek a Dumaszínház sztárjai, az Android együttes, a Parno Graszt és a Mystery Gang, az Aud.Max minden nap meglepetésvendégekkel készül: csütörtökön Beck Zoli, a 30Y frontembere, pénteken Hajós András és barátai érkeznek az egyetemi színpadra. Szombaton a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramot ismerhetik meg a fesztiválozók, amelyről a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője, Temesi Dóra Anna tart előadást 17.30-tól.


Idén nem csupán a fesztivál területén jelenik meg programjaival az egyetem. A Campus Arton a színház és irodalom iránt érdeklődőknek kínálnak érdekességeket. Az „irodalom-birodalom” a populáris kultúra felől hozza közelebb a fesztivál látogatóihoz a klasszikus irodalmat. A Nagyerdei Kultúrparkban kialakított Campus Kid-ben pedig a legkisebbeknek készül különleges kínálattal az intézmény. A Science Gardenben elefántfogkrém-készítéssel, vöröskáposztafestészettel, vegyészvirágoskerttel és káposztaszivárvánnyal várják a gyerekeket a vegyészek. A fizikusok a Csináld meg és vidd haza! program keretében könnyen és gyorsan elkészíthető játékokon keresztül ismertetik meg a fizika alaptörvényeit a legkisebbekkel, a nagyobbakat robotfoci és robotprogramozás, valamint tésztahíd-építés várja.

 


Sajtóiroda - TPL


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ