Négy évtized a tudomány szolgálatában

2016, október 19 - 16:11
Ünnepi tanácsülésen emlékeztek meg kedden a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága (DAB) megalakításának 40. évfordulójáról.

- A mostani jubileum lehetőséget nyújt arra, hogy visszatekintsünk a múltba, és előrenézzünk a jövőbe – mondta köszöntőjében Gergely Pál akadémikus. Az MTA DAB elnöke kiemelte: a társaság lehetőséget teremt tudományos rendezvények szervezésére, a más-más területen dolgozó kutatók bemutatkozására, emellett jelentős szerepet vállal a határon túli kapcsolatok ápolásában és a feltörekvő fiatal tudósnemzedék felkarolásában.

Mára a szerteágazó tudományterületeket képviselő 30 akadémikus és több mint 1200 köztestületi tag 14 szak- és 86 munkabizottságban tevékenykedik.


- A Debreceni Akadémiai Bizottság és a Debreceni Egyetem ezer szállal kapcsolódik egymáshoz. Egy egyetem megítélését jelentősen befolyásolja, hogy az ott dolgozók milyen szintű tudományos tevékenységet folytatnak, ez a munka milyen nemzetközi visszhangot vált ki, és mindez hogyan hat a hétköznapokban – fogalmazott Csernoch László tudományos rektorhelyettes.


– Debrecen számára a tudás, a tudomány, azok képviselői egyben jelentik a város múltját és jövőjét – jelentette ki Papp László. A polgármester hangsúlyozta: amíg mások háborúztak, Debrecen iskolát épített, és a Református Kollégiumnak köszönhetően már évszázadokkal ezelőtt a tudomány centruma voltunk, ugyanúgy, mint ahogy ma a Debreceni Egyetem játszik kulcsszerepet a város fejlődésében. A tudás, a műveltség, a szellem szabadsága ma is legfőbb törekvésünk, ezzel is erősítve Debrecen régióvezető szerepét.


A DAB több évtizede tartó tudományos tevékenységet támogató tevékenységért Papp László a város elismerő oklevelét nyújtotta át Gergely Pál elnöknek.


Az ünnepi ülésen előadások idézték fel a DAB 40 éves történetét.


A program a négy évtizedet bemutató kiállítás megnyitójával zárult az Akadémiai Bizottság Székházában.


Sajtóiroda - BZs

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ