Átadták az új iskolaorvosi központot

2019, október 11 - 14:47
Korszerű épület ad otthont a jövőben annak a debreceni fiatalok egészségi állapotát felmérő szűrőprogramnak, amelyet a város és a Debreceni Egyetem közösen indít. Az új Iskola-egészségügyi ellátási központot október 11-én adták át.

 - Debrecen városa az egyetemmel és támogatókkal összefogva 45 millió forintból hozta létre az egészségügyi központot, ahol minden évben 19 ezer kisdiák egészségi állapotát kísérjük figyelemmel különböző szűrővizsgálatokon keresztül. Azt, ami eddig szétszórtan, az iskolaorvosi ellátás keretében valósult meg, mostantól koncentráltan, megfelelő szakemberháttérrel és infrastruktúrával tudjuk megvalósítani – fogalmazott beszédében Papp László, Debrecen polgármestere a központ pénteki átadóünnepségén.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központján (DEKK) belül működő Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI) 2019. július 1-től vette át a várostól az egészségügyi alapellátási feladatokat, köztük a teljes iskola-egészségügyi ellátást, az ügyeleti rendszer megszervezését valamint az Egészségfejlesztési Irodát. Ez utóbbi szintén a megújult központban kapott helyet.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja úgy fogalmazott: a szervezeti átalakítás és a korszerűsítés új minőséget jelent az iskola-egészségügyi ellátásban. Ezentúl nem csak koncentráltabban lehet elvégezni a szűréseket, hanem olyan vizsgálatokra is lesz lehetőség, amelyeket az iskolaorvosi rendelőkben eddig nem tudtak megvalósítani. A kancellár reményét fejezte ki, hogy a betegségek kiszűrése mellett, bizonyára olyan teljesen egészséges, erejük teljében lévő gyerekekre is felfigyelnek majd, akik a sportban jeleskedhetnek, ezáltal a központ a Sportcentrum "kincskeresésének" új színtere lehet. Az átadón Bács Zoltán bejelentette, hogy a Debreceni Egyetem egészségügyi koordinációért felelős kancellárhelyettese szeptember 1-től Ónodi-Szűcs Zoltán.

- Egy orvosképző felsőoktatási intézmény felelős azért, hogy egy beteg útját az alapellátástól a legmagasabb szintig koordinálja. Az alapellátásnak ezért a Klinikai Központban van a legjobb helye, hiszen csak így van lehetőség arra, hogy a betegutat az elejétől kezdve transzparenssé, átláthatóvá tudjuk tenni – hangsúlyozta Berényi Ervin, a DEKK elnöke.

Papp Csaba, a DAEFI igazgatója a megnyitón kiemelte: az intézetnek az  a missziója, hogy megtanítsa a gyermekeknek megőrizni legnagyobb értéküket, az egészségüket. Az egyetem keretein belül immár ezt megfelelő módszertannal és háttérrel tudják megtenni.

A Pósa utca 1. szám alatt található egészségügyi centrumban október 14-én, hétfőn kezdődnek a komplex szűrővizsgálatok. Az iskoláskorú gyermekek kétévente, szervezett módon vesznek részt az egész napos vizsgálatokon, valamint itt zajlanak majd a fogászati szűrések is, ami országosan egyedülállóvá teszi a szűrőprogramot. A fiataloknak egészségnevelési, életmód-tanácsadási és drogprevenciós előadásokat is tartanak majd.

Sajtóiroda-MM


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ