Itt az új Egyetemi Élet

2019, október 29 - 10:52
Felavatták az oDEon-ZeneTheatrum új játszóhelyét a Böszörményi úti campuson. Az Egyetemi Élet a nyitó előadás fotóival a címlapon jelent meg. Az októberi második számban az egyetem legfontosabb híreiről, programjairól, eseményeiről olvashatnak.

A legfrissebb lapban az oDEon-ZenenTheatrum vezetői, Végh Veronika és Csáki Szabolcs beszélnek a színházi tervek mellett arról, hogy mit jelent számukra az új játszóhely és az egyetem anyagi támogatása.
Az újság arról is beszámol, hogy az egyetem és a GE Healthcare budapesti központja kapott lehetőséget Magyarországon, hogy részt vegyen a világ vezető műszaki egyeteme, a Massachusetts Institute of Technology Catalyst módszertanának európai meghonosításában. Az MIT egy képzési pontot is létrehoz Debrecenben. Minderről Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke az M1 Ma este című műsorában beszélt.

Az Egyetemi Élet összefoglalót közöl a Szenátus legutóbbi üléséről és a TTK fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségről. A rövid hírekben többek között a Honvédelmi napról, az Állásbörzéről, illetve az egyetem és Tiszafüred közötti megállapodásról olvashatnak, a ZölDEbbítő rovat pedig a DEHÖK kerékpáros túrájáról, a II. Tour de Zelemérről is beszámol.

A sportoldalakon a DEAC csapatainak eredményeiről, a legfontosabb tervekről találnak cikkeket az olvasók.
Nyilatkozott a lapnak Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságíró Szövetség elnöke az Aranycsapat kultúrtörténeti szerepéről.  A szakember azt mondta, hogy az egyetemen a magyar sport nagyjaira való emlékezés nem üres nosztalgiázás, hanem példamutatás az új generációknak.  Szöllősi György a témáról a "Labdarúgás elmélete és gyakorlata" tantárgy keretében tartott előadást.

Sajtóiroda


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ