Ketten az egyetemről az olimpiáért

2020, február 13 - 11:32
A DVSC kiváló játékosa, Tóvizi Petra egyetemi hallgatóként küzd meg az olimpiai részvételért. A Debreceni Egyetem sporttudományi szakembere, Balogh László a magyar női kézilabda válogatott tagjainak mentális felkészítését végzi a közelgő olimpiai selejtezős tornára.

A magyar női kézilabda válogatott március 20. és 22. között Győrben olimpiai selejtezős tornán szerepel. Sorrendben Kazahsztán, Szerbia és Oroszország lesz az ellenfél, az első két csapat indulási jogot szerez a tokiói nyári játékokra.

A keretnek most is tagja a DVSC Schaeffler kiváló beállósa, a korábbi junior világbajnok csapat kapitánya, Tóvizi Petra, aki a Debreceni Egyetem testnevelés-történelem szakos hallgatója. A fiatal tehetség szerint most az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban sikerüljön a felkészülés.

- Nagyon örültem a meghívásnak. Sokat jelent, hogy számítanak rám a válogatottban. Plusz erőt és motivációt ad a mindennapokra. Remek a közösség, az edzések kemények, de mindig jó hangulatban telnek. Fontos mérkőzések várnak ránk a jövő hónapban, addig minden alkalmat ki kell használni, hogy a megfelelő állapotban érkezzünk oda – közölte a játékos.

Lényeges, hogy a sorsdöntő kvalifikációra ne csak fizikailag legyenek a játékosok csúcsformában, hanem mentálisan is bírják a terhelést. A szakmai stábba meghívást kapott a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója, Balogh László egyetemi docens is, aki a válogatott mentális felkészítését segíti.

- Egyrészt a döntés hátterében álló kognitív és affektív folyamatok fejlesztésére, másrészt a figyelemfókusz hosszú idejű megtartására és az optimális idegrendszeri aktivitás, a zóna létrehozására, illetve nem utolsó sorban, a feszes, koncentrált, nagyon stabil rajtkész állapot, a mentális keménység és a pszichés teherbíróképesség kialakítására törekszünk. De nem csak egyedül én, hiszen ebben az egészstábnak a teljes felkészülés alatt óriási szerepe van. Szerencsére mindenki azonos hullámhosszon van és partner ebben – hangsúlyozta a szakember.

Balogh László megjegyezte, megtisztelő és felelősségteljes feladat Magyarország egyik legsikeresebb és legnépszerűbb sportágában képviselni az országot egy ilyen rangos eseményen, ezért amikor Elek Gábor szövetségi kapitány – akit az Európai Kézilabda Szövetség Európai Mesteredző képzésén tanított – felhívta őt, örömmel és nagy energiával vállalta a kihívást. Ebben az is segített, hogy a másik kapitánnyal, Danyi Gáborral még korábbról, Pécsről ismerték egymást, így nem érte meglepetésként, hogy nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkoznak.

Az első, budaörsi összetartáson kiderült: a szakmai stáb minden tagja, az orvostól az erőnléti edzőn, a fizioterapeután, a videóelemzőn, a csapatvezetőn át a kapusedzőig nagyon pozitív, sikerorientált személyiség.

- Az, hogy Görbicz Anita is tagja a szakmai stábnak, óriási motivációt jelent mindenki számára, hiszen egyedülálló meglátásai vannak a játékról, beleértve a pszichés összetevőket is – tette hozzá.

Hozzátette: a lányok rendkívül motiváltak, koncentráltak, és sikeréhesek, erős bennük a dac, a bizonyítási  vágy azzal kapcsolatban, hogy ott legyenek az olimpián – nagyon komoly potenciál van ebben a közösségben.

Sajtóiroda - BZ


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.