Bővülhetnek a kínai kapcsolatok

2016, november 4 - 11:26
A jövőben kiépíthető kapcsolatokról tájékozódott a Debreceni Egyetemen tett november 4-i látogatása során a kínai Huzhou University hat fős delegációja.

A 1958-ban alapított intézménynek 18 ezer hallgatója van, jelenleg 11 karral működik, képzési területei pedig – többek között bölcsész, jog, műszaki, gazdasági, agrár- és orvosképzés – sok hasonlóságot mutatnak a Debreceni Egyetemmel.

A vendégeket Csernoch László tudományos rektorhelyettes fogadta, aki rövid beszámolóban ismertette az egyetem oktatási, képzési, és tudományos tevékenységét, kutatási portfólióját, nemzetközi kapcsolatrendszerét, külön kiemelve a nálunk tanuló nagyszámú külföldi diák részvételével zajló angol nyelvű képzéseket.


- Intézményünkben magas, 14 százalék körüli a külföldi hallgatók aránya: jelenleg több mint 100 ország mintegy 4000 diákja, köztük 187 kínai hallgató tanul a Debreceni Egyetemen – tájékoztatott Csernoch László tudományos rektorhelyettes.


A Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak toborzásában külön – egyszemélyes – iroda is működik Kínában, ennek köszönhető a két egyetem közötti mostani kapcsolatfelvétel is.


A megbeszéléseket követően a vendégek megtekintették a Főépületet és az Egyetem téri campust is, valamint látogatást tettek a Bölcsészettudományi, a Gazdaságtudományi és a Műszaki Karon is.


Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ