Hírek

26 ápr
EIT-ülés az egyetemen
Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egészségügyért felelős államtitkára is részt vett a Debreceni Egyetem Egészségügyi Irányító Testületének (EIT) április 25-ei ülésén.
26 ápr
A cukorbetegség korszerű kezeléséről
Naponta 10 cukorbeteg lábát amputálják Magyarországon, pedig a betegség kialakulása sok esetben megelőzhető. A prevenció fontosságáról és a korszerű kezelési lehetőségekről tartanak konferenciát Debrecenben, az egyetem szakembereinek részvételével.
24 ápr
Tudósjelöltek versenye Debrecenben
Rekordszámú, több mint 700 diáktudós vesz részt a 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekcióján, amelynek április 23-26. között a Debreceni Egyetem ad otthont. A rendezvényen 563 tudományos előadás hangzik el.
23 ápr
Szépségtanácsok a Science Caféban
„Betegség-e a pattanásos bőr?” címmel Törőcsik Dániel bőrgyógyász tart előadást a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatában, a Science Café soron következő rendezvényén, április 24-én, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában.
23 ápr
MÜZLI – profiktól, első kézből
Ipari rendszerek digitalizációjáról, vállalati és startup ökoszisztémák stratégiai, jogi döntéseiről is szó lesz a Műszaki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet következő előadásain. Április 25-én a GE Magyarország és a CHSH Dezső&Partners Ügyvédi Iroda vezetőitől tanulhatnak a DE hallgatói.
18 ápr
Food Day – több, mint gasztrofeszt
Egy nemzetközi kulináris kavalkád, ahol nemcsak a világ ízeivel, hanem a Debreceni Egyetem multikulturális közösségével is megismerkedhet – ez az International Food Day, amely május 3-án ismét az Egyetem téren várja a látogatókat.
18 ápr
Agrár OTDK – debreceni siker
A Debreceni Egyetem hallgatói hatalmas sikert értek el a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában. A Gazdaságtudományi és az agrárkar tehetségei összesen 23 dobogós helyezést és 14 különdíjat szereztek a tudományos fórumon.
17 ápr
Állásbörze: segítség a karrierépítéshez
Állás- és szakmai gyakorlati lehetőségekkel várják a hallgatókat a kiállító cégek a Debreceni Egyetem tavaszi állásbörzéjén. Az érdeklődők próba-állásinterjúkon is részt vehetnek és az önéletrajzuk megírásához is segítséget kaphatnak.
17 ápr
Evés ésszel vagy ész nélkül
Nem elég hatékonyak a címkék és az adóemelés, új stratégiára van szükség ahhoz, hogy több egészségvédő élelmiszert fogyasszanak a magyarok – az új lehetőségek megvitatására rendezett szakmai konferenciát a Debreceni Egyetem.
16 ápr
Összekötő kapocs a magyar nyelv
Hamarosan kínai hallgatók kezdhetik meg tanulmányaikat magyar nyelven a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A már meglévő együttműködési megállapodás bővítéséről kedden tárgyalt a kar vezetése a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemének (BISU) delegációjával.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ