Világhírű matematikus kedvenc problémájával foglalkoztak kedden a Debreceni Egyetem óvodásai egy különleges tehetséggondozó program keretében. A Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézetének munkatársai és hallgatói látogattak el az intézménybe, hogy játékos formában hozzák közelebb a tudomány világát a legkisebbekhez. A foglalkozásokon a DE Óvodájának mind a nyolc csoportja részt vett.
Hírek
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 103 kiváló kutató, köztük a Debreceni Egyetem (DE) 14 oktatójának eddigi tudományos teljesítményét ismerte el az MTA doktora címmel. A kiemelkedő tudományos munkásságukat egy doktori műben összegző, eredményeik egy kiemelt részét pedig sikeresen megvédő kutatók az MTA Székház Dísztermében 2026. március 6-án rendezett ünnepségen vehették át a rangos fokozat megszerzését igazoló oklevelet.
Interjút adott az FM90 Campus Rádió Városi élet című magazinműsorának Kossa György. A Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke többek között arról beszélt, hogy az egyetem az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként a nemzetközi tudományos és oktatási színtéren is meghatározó tényezővé vált, a modellváltás egyik legnagyobb nyertese.
Több mint 170 szakember 6 évig tartó munkájának eredményeként megjelent a hazánk törvényi oltalom alatt álló növényeit bemutató, Magyarország védett hajtásos növényei című könyv. A tudományos kötet a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum közös kiadásában látott napvilágot. A kiadvány bemutatóján átadták a szintén a DE TTK által megjelentetett Kitaibelia folyóirat kiváló közleménye-díjat is.
A tudományos folyóirat idei első száma önálló blokkban foglalkozik Debrecen múltjával és jelenével, valamint a tudományos élet híreivel, kérdéseivel. A kiadványban ezúttal több, köztük a vallomásos költészettel és pedagógiai innovációkkal foglalkozó kötetről is olvashatnak az érdeklődők.
Vékonyabb falak, alacsonyabb rezsi? A DE Műszaki Karán megtalálták a megoldást: az új panelek 15 százalékkal jobban teljesítenek, mint a jelenlegi csúcsmegoldások és az építőipartól az egészségügyig bárhol bevethetők. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjából
Népszerűek a Csokonai Nemzeti Színház egyetemi színházbérletes előadásai. Mi motiválja az ultrafutót, az Atlanti-óceánt átevezőt és a hegymászót? Milyen volt a Debrecent évszázadokon keresztül védelmező árok- és kerítésrendszer? Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az Egyetemi Élet első tavaszi számában.
Épületgépészeti Szakmai Napot és Szakkiállítást rendeztek csütörtökön a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, ahol a szakmai előadások mellett épületgépészetben érdekelt cégek mutatták be technikai újdonságaikat, szolgáltatásaikat. A rendezvény keretében arról is szó esett, hogy fejlesztik a karon működő Vízellátás, csatornázás laboratóriumot.
Folytatódott a kuratóriumi látogatássorozat a Debreceni Egyetem karain és szervezeti egységeinél. Ezúttal a Műszaki Kar adott otthont Kossa György, a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke által tartott előadásnak, melyben a modellt váltó egyetemek és ezen belül kiemelten a Debreceni Egyetem elmúlt időszakban elért eredményeit mutatta be.
Dombi Tibor, a DVSC korábbi válogatott labdarúgója és Lukács László, a Tankcsapda frontembere is rajthoz áll a Debrecen Maratonon. A március 29-i versenyre mintegy kétezer résztvevőt várnak. A sporteseményen a futók a klasszikus maraton mellett több rövidebb távon indulhatnak, a programot zenés kísérőrendezvények színesítik. A Debrecen Maratont széles körű városi, egyetemi és sportszakmai összefogással rendezik meg.