A Debreceni Egyetem összes kara bemutatkozott az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol a DE teljes képzési kínálatát, a hallgatói szolgáltatásokat, sportolási és kulturális lehetőségeket is megismerhették a látogatók. A nagyszabású budapesti eseményen a DE mintegy hatvan fős delegációja népszerűsítette az intézményt a továbbtanulás előtt álló középiskolásoknak.
Hírek
A Klinikai Központ területén, a Gyermeksürgősségi Központ, valamint a Sürgősségi Klinika környékén vette ki a részét a hótakaró eltüntetésében, illetve a csúszós járdafelületek megtisztításában a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A DEHÖK tíz tagja segítette szerdán a hóakadályok elhárítását is végző UD Praktika szakembereinek munkáját.
A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, eredményeket és az ezzel járó kihívásokat mutatta be a közelmúltban rendezett szakmai eseményeken Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Kar dékánja. A kari vezető ezeken a rendezvényeken arra világított rá, hogy az AI jelentősége minden munkaterületen jelentősen felértékelődik a jövőben, ami újabb feladatok elé állítja az informatikusokat, a DE IK azonban élére állt a mesterséges intelligencia által generált változásoknak.
A Debreceni Egyetem kutatásai a Nemzetközi Űrállomáson, a DE az Év hallgatóbarát egyeteme, világszínvonalú eszközfejlesztések a Klinikai Központban, kettős diploma az amerikai Dél-Dakotai Állami Egyetemmel, a Járműlabor átadása és az idén 60 éves Műszaki Kar bővítése új épületszárnnyal – ezek voltak egyebek mellett 2025 meghatározó sajtótémái. Az országos és a helyi sajtóban mintegy 25 ezer alkalommal említették a cikkek, a beszámolók, a híradások a Debreceni Egyetemet.
Megjelent az általános felsőoktatási felvételi tájékoztató. Az online elérhető kiadványban a Debreceni Egyetem valamennyi, jövő év szeptemberében induló képzése, köztük új szakok is megtalálhatóak. A Debreceni Egyetem 2026-ban is az országban elérhető legszélesebb képzési kínálattal várja a jelentkezéseket.
A Debreceni Egyetem és a HUN-REN ATOMKI kutatói új tesztrendszert fejlesztettek, mely a CERN-ben működő Nagy Hadronütköztető (LHC) által feltárt új fizikai jelenségek megfigyelésére szolgáló detektorok nagyfeszültségű tápegységeinek vizsgálatát segíti. A mérőeszköz képes akár tízszeres áramterhelést is szimulálni.
Soha nem látott érdeklődés kísérte a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának nyílt napját: az Észak-Alföldi és Észak- Magyarországi régión kívül, Békés és Somogy vármegyéből, de Budapestről, annak agglomerációjából, valamint a határon túlról is érkeztek érdeklődők, több mint 620 regisztrált középiskolás vett részt az eseményen. Az interaktív programok során a továbbtanulás előtt álló fiatalok nemcsak a kar képzési kínálatát ismerhették meg, hanem játékos feladatok teljesítésével három intézményi pontot is szerezhettek.
A Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének meghívására a Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Debreceni Orvostudományi Egyetem korábbi rektorai, az egyetem jelenlegi vezetői gyűltek össze a kedden este rendezett év végi ünnepi vacsorán. A találkozón Kossa György arról beszélt, hogy a DE azon az úton halad, melyen ötszáz éve elindult és szerinte a siker titka, hogy mindenki saját erejéből igyekszik hozzájárulni az eredményekhez.
A korai stádiumú melanomák felismerését segíti az az új eszköz, melyet hazánkban egyedülállóan állami finanszírozásban vehetnek igénybe a betegek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikáján. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjában.
A Debreceni Egyetem tizenhét oktatója vette át egyetemi tanári kinevezését kedden a Főépület Aulájában. Az okiratot Szilvássy Zoltán rektor adta át az intézmény új professzorainak.