Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék

A Debreceni Egyetem egyik legrégebbi – megalapításától kezdve működő – intézete a Földrajzi Intézet volt, mely tanszékünk jogelődje.

Milleker Rezső, egyetemünk első Földrajzi Intézetének 1914-től 1945-ig volt vezető professzora, emberföldrajzosnak tartotta magát, s döntően a társadalomföldrajz témakörébe illeszkedő kutatásokkal foglalkozott. Politikatörténeti tanulmányokat írt, település- és népességföldrajzi vizsgálatot tett közé a Székelyföldről, de érdeklődéssel fordult más népek, kisebbségek problémái felé is. Fontos személyisége volt a magyar geopolitikai szakmai közéletnek.

A második világháború előtt még két kutatót lehet kiemelni, akik a Földrajzi Intézeten belül az emberföldrajzi témákat vizsgálták.

Márton Béla, aki szintén a kezdetektől 1954-ig vett részt a tanszék munkájában, legjelentősebb tanulmányaiban az északkelet-magyarországi és partiumi területek gazdaságával, döntő mértékben az agrárgazdasággal és faluföldrajzi vizsgálatokkal foglalkozott (Szilágyság, Nyírség, Hajdúság).

Mendöl Tibor, a településföldrajz európai hírű tudósa, 1927 és 1940 között, a budapesti egyetemre történő professzori kinevezéséig tevékenykedett Debrecenben. Alföldi származása, a táj, a települések beható ismerete alapján elsődlegesen az Alföld településeit, településfejlesztését vizsgálata (Szarvas, Debrecen, alföldi városok).

1945-ben Teleki Pál korábbi tanítványa Kádár László kapott kinevezést a Földrajzi Intézet vezetésére. Ő felismerte, hogy a földrajz két ágának önálló tanszékként való megjelenítése erősítheti az Intézet szerepét is. Ezért 1952-ben, amikor a Földrajzi Intézet a Természettudományi Kar részévé vált, két tanszék szerveződött az Intézeten belül. Az egyik Kádár László professzor vezetése alatt a Természetföldrajzi Tanszék nevet vette fel. A másik a Tanszékünk elődjének tekintett Leíró Földrajzi Tanszék volt, amelynek vezetője Kéz Andor professzor lett (1952-62). Az ő vezetése alatt jelent meg a korszerű regionális földrajzi ismeretek sora az oktatásban és a kutatásban is.

A Tanszék vezetője 1962-ben Enyedi György lett, aki akkor az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese is volt. Az oktatás tartalmát nevében is kifejezendő, tanszékünk felvette a Gazdaságföldrajzi Tanszék nevet. Enyedi György tevékenysége alatt önálló arculatú, a gazdaságföldrajzi stúdiumokat autentikusan oktató és a diszciplínát eredményesen kutató munkatársi gárdát szervezett (legnevesebb személyiségei: Papp Antal, Balogh Béla András, Eke Pál és Korompai Gábor).

A több nyelvet beszélő, a nemzetközi földrajzi szervezetekben vezető tisztségeket betöltő, külföldi egyetemeken is előadásokat tartó tanszékvezető több kutatási irány kialakítását is ösztönözte. Elindította a nagyüzemivé átszervezett magyar mezőgazdaság üzemformáinak, gazdasági teljesítményének, területi különbségeinek vizsgálatát, összehasonlító kutatásokat szorgalmazott a szomszédos országok hasonló folyamataival.

Központi kérdésnek tekintette a mezőgazdaság hatását a falusi térségekre, s az ott élők életkörülményeire gyakorolt hatását. Érdeklődési köre, s a tanszéki kutatások is természetesen kiterjedtek a nagyvárosi, világvárosi agglomerációkra, a világgazdaság érrendszerét, áramlási folyosóit jelentő közlekedésre is.